2020.nov.28.
Már a csapból is a környezetvédelem fontossága folyik, de hidd el, ezt a témát nem lehet eléggé hangsúlyozni.
A sok károsanyag kibocsájtás már visszafordíthatatlan károkat okozott, és a globális felmelegedés is eddig nem látott következményeket tartogat.
Az egyértelmű, hogy az alternatív közlekedési módokkal, és a természetes forrású energiafejlesztéssel sokat tehetünk környezetünk védelméért, és ne gondold, hogy ebben az esetben egy ember tudatossága nem számít.
Ha mindenki azt gondolja, ő egyedül nem tehet semmit, globálisan sem történik változás, és ez maga a probléma okozója.
Az iparnak is változnia kell, és ez a folyamat már az elmúlt években el is kezdődött. Sok cég vállalja nyíltan a környezet védelmében tett törekvéseit, egyre többen cserélik le a csomagolóanyagokat, használnak megújuló energiaforrásokat, és gyártanak újra hasznosítható termékeket.
Nem is gondolnánk alapvetően, hogy az egyik legkörnyezetszennyezőbb iparág a ruhaipar. Egy kimutatás szerint világszinten az egyik legtöbb hulladék forrása a megunt, de még jól használható ruha, így a termékeknek nem csak az előállítása, de a hulladék termelő volumene is igen jelentős környezeti terhelést jelent.

Arról nem is beszélve, hogy a divat folyamatos és gyors ütemű változása milyen nagy fokú túlvásárlást gerjeszt. A legtöbb nőnek minimum 3-4x annyi ruhája van, mint amit rendszeresen visel, és a férfiak is egyre inkább nyitnak erre.
De mit tehetünk mi az egyén szintjén azért, hogy minimalizáljuk a károkat?
Nos, az első és legfontosabb, hogy még jól használható ruhát soha ne dobjunk a szemétbe. Számos módon újra lehet hasznosítani a legtöbb textilt. A kötött ruhákat vissza lehet bontani fonalnak, az elhasználódott pamutból pedig remek törlőrongy lehet. De kerülnek olyan ruhák is a kukába, amiknek a világon semmi bajuk sincs, pusztán meguntuk őket.
Ne feledjük, hogy ami az egyiknek szemét, a másiknak kincs, így megunt darabjainkat semmiképp ne dobjuk ki. Az ország számtalan pontján helyezhetjük el őket ruhagyűjtő konténerekben, felajánlhatjuk szegényebb sorú családoknak is, vagy bevihetjük őket a vöröskereszthez.

De a legjobb, ha már alapjaiban is csak olyan ruhadarabokat vásárolunk, melyek jó minőségűek, és sokáig ki tudják szolgálni az igényeinket. Az örök klasszikus ruhadarabok sosem mennek ki a divatból, évek múltán is büszkén viselhetjük ezeket a ruhaneműket. Ha pedig mégis megunnánk, akár el is adhatjuk, vagy el is cserélhetjük ezeket.
De hol szerezhetünk be ilyen darabokat?
Biztosan nem a Fast Fashion üzletekben.
Számos olyan magyar kisvállalkozás is megtalálható a piacon, ahol jó árban kaphatunk egyedi, és maximálisan jó minőségű ruházati termékeket. Az egyik személyes ajánlatunk a Scarlet Fashion, ahol az olasz divat kiváló darabjai, és a tulajdonos, Szanyi Brigitta egyedi tervezésű darabjai érhetőek el az érdeklődők számára.
Itt minden ruha egyedi, szinte csak néhány darab kapható minden egyes fazonból, így attól sem kell félnünk, hogy máson is viszont láthatjuk kedvenc öltözékünket.
A kínálat személyesen és online is elérhető, így a vásárlási folyamat is egyszerű és biztonságos is egyben.
A bolt Budapesten, a 20. kerület, Ady Endre utca 68-70-ben, míg a webáruház a scarletfashion.hu oldalon elérhető.
Ne félj tudatosnak lenni, merj változtatni szokásaidon, és védd a környezetedet jó minőségű ruhák megvásárlásával! Hidd el, ebben a témában egy fecske igen is csinálhat nyarat!
2020.nov.28.
Sokszor említjük itt a blogon, hogy érdemes autónkon valami féle védő bevonatot alkalmazni a felszíni károsodások kivédése érdekében.
Lehet, hogy azt gondolod, neked erre nincsen szükséged.
Rendszeresen karban tartod autódat és professzionálisan takarítod, vagy takaríttatod is, mégis a következő információk tudatában érdemes ezt újra mérlegelned:
Az autó felszíne nagyon sok káros hatásnak van kitéve, amik főleg környezeti tényezőkből adódnak.

Az egyik legkézenfekvőbb a szálló por, ami teljességgel elkerülhetetlen, minden autó találkozik vele, és hosszútávon egészen biztosan komoly gondokat okoz majd. A kavics felverődés sem elkerülhető, minden autón észre vehetőek ilyen sérülések, de egy megfelelő védőréteggel az ebből adódó károk is mérsékelhetők.
Aztán ott van a napfény, ami káros UV sugárzásából adódóan szinte meg is égeti a fényezésedet, jobb esetben csak kisebb matt felületeket, rosszabb esetben komoly problémákat okozhat.
Az eső sem olyan ártalmatlan, mint azt elsőre hinnénk, hiszen kémhatása ennek is lehet savas, valamint az apró vízcseppek magukhoz vonzzák a porszemcséket, de miután a víz elpárolgott, csak a lerakódások maradnak, amik a hő hatására szinte bele égnek a lakkba.

Ott vannak még ezen kívül a szerves szennyeződések, a bogarak és rovarok, vagy a madárürülék, amiről mindenki tudja, hogy könnyű szerrel tesz akár nagyobb károkat is a kaszniban. És akkor még nem említettük a szálló rozsdát, ami egy rendkívül alattomos dolog, és szinte észrevétlenül eszi meg az autó fényezését.
Egy szó, mint száz, az autó külseje rendkívül sok veszélynek van kitéve, és ha nem vigyázunk eléggé, könnyen idő előtt a karosszéria lakatosnál vagy a fényezőnél találjuk magunkat.
Szerencsére van már megoldás arra, hogy autónk külső rétegei védettebbek legyenek az alapvetőnél. Számos, rendkívül hatékony védő réteg elérhető a lakosság számára, melyek hatékony védelmet nyújtanak a nem kívánatos környezeti hatások ellen.
Lehet szó waxról, viaszról, vagy akár nano kerámia bevonatról is, ami akár 2 éven át is stabil védelmet nyújthat autódnak. Ugyan ez befektetést jelent, de gondolj csak bele, mennyit spórolsz azon, ha nem kell idő előtt újra fényeztetni a járművedet.
Bőrünket is megvédjük nyáron a naptól, télen a hidegtől és kiszáradástól, hát ne gondoljuk, hogy autónk külsőjével nem kell ezt tennünk. Ha szeretnéd te is elkerülni a csúnya és veszélyes sérüléseket, jelentkezz be egy professzionális autókozmetikával foglalkozó szakemberhez, és vitess fel autódra egy megfelelő védőréteget!
Fontos tudnod, hogy valamire való polírozó szakember minden kezelés után alkalmaz valamilyen védelmet. Ennek egyszerű az oka: ha valaki azt szeretné, hogy hibátlanul tiszta és sérülésektől mentes maradjon a kasznija, akkor azt nem elég elérni, fent is kell tartani a későbbiekben.
Ha a polírozott felületet nem védjük le, az nagyon hamar újra csúnyává, karcossá, foltossá válhat, és úgy tűnhet, a feladat nem megfelelően lett elvégezve. Pedig ez ilyen formában nem lenne igaz, pusztán kimarad az egyik legfontosabb lépés, amivel fenntarthatjuk a hibátlan eredményeket.
Tehát, ha mindenképp azt szeretnéd, hogy autód külseje minél tovább újszerű, karcolásoktól és sérülésektől mentes legyen, menj el az NRG polír műhelyébe, és válasszátok ki együtt a számodra legalkalmasabb védőréteget.
Ne felejts el időpontot egyeztetni, vagy telefonon, vagy a weboldalukon, az űrlap kitöltésével!
2020.nov.26.
Az időjárás előrejelzés szerint idén kemény telünk lesz, akár leeshet nagyobb mennyiségű hó is.
Ha még eddig nem tetted, most már mindenképpen érdemes időpontot kérni a gumi szervízbe, és lecserélni kerekeiden az abroncsot téli felszerelésre!

Az év ezen időszakában statisztikailag is kimutathatóan nagyobb a koccanásos balesetek száma, de ennek kockázatát minimalizálhatjuk, ha megfelelően felkészülünk és mindent elkövetünk a biztonság érdekében.
A vírushelyzet miatt érezhetően több az autó az utakon, az emberek nem szívesen szállnak tömegközlekedésre, és az ingyenes parkolás is kedvez a nagyobb forgalom kialakulásának. Ha tehetjük, ne üljünk fáradtan a volánhoz, tartsunk megfelelő követési távolságot, és gondoskodjunk a jó kiláthatóságról járművünkből!
De mégis hogyan tehetünk mi azért, hogy optimálissá tegyük a látási viszonyokat? Egy szakértőt kérdeztünk meg, hogy milyen módszerekkel növelhetjük a balesetek elkerülésének esélyét a téli, hideg és nyirkos időben.
Interjú nagy Róberttel, az NRG polír vezetőjével.

- Sok szó esik arról ebben az időszakban, hogy a téli guminak milyen fontos a szerepe, de arról keveset olvasni, hogy a szélvédők és fényszórók karbantartása éppen annyira fontos. Szerinted miért van ez?
N.Róbert: Az ember nehezen ismeri be saját felelősségét, ha baj történik, ezért sokkal könnyebb egy kisebb-nagyobb koccanást arra fogni, hogy csúszott a kerék.
Persze, sok esetben ez valóban így is van, de mégsem feledkezhetünk meg arról, hogy a környezeti tényezők okozta fáradtság és enerváltság lassítja a reakcióidőt, ha pedig ehhez még rossz látási viszonyok is társulnak, a legprofibb téli gumik mellett is könnyen meg lehet a baj.
Sok olyan szélvédővel találkoztok, amin nehezen lehet kilátni? Mi okozza főként ezt a problémát?
N.Róbert: Sokan nem is tudják, hogy az autó nem is télen, sokkal inkább nyáron van külsőleg nagy veszélynek kitéve. Az erős napfény, a magas UV sugárzás szó szerint megégeti a felületeket, ennek köszönhetően pedig matt hatás alakul ki.
Mivel a folyamat nem egyik pillanatról a másikra, hanem fokozatosan megy végbe, sok autótulajdonos nincs is vele tisztában, hogy az autója üveg felületei mennyire rossz állapotban vannak. De sokan jönnek hozzánk az ablaktörlő által erősen összekarcolt, vagy kavicsfelverődésben gazdag szélvédővel.
Emellett probléma az is, hogy egy-egy sebtében elvégzett autótakarítás után a szélvédő zsíros, foltos marad belülről, erre pedig ráül a belső térben a pára. Azt pedig mindenki tudja, hogy az ilyen üvegen szinte egyáltalán nem lehet kilátni.
Milyen módszerekkel oldhatjuk meg a már kialakult problémát?
N.Róbert: Sokszor egy egyszerű polírozás is fényévekkel jobb eredményt jelent, de számos egyéb módszer van, amivel a későbbi károsodásokat is megelőzhetjük. A magam részéről ajánlani szoktam ügyfeleinken a nano kerámia réteget is, ami 2 éven keresztül biztosan megóvja az autó teljes külsejét a destruktív tényezőktől. Az autókozmetikai szolgáltatásunk keretein belül pedig professzionális autótisztítást is végzünk, és láthatatlan ablaktörlővel is el tudjuk látni a gépjárműveket.
És mi a helyzet a lámpákkal?
N.Róbert: Ez a másik olyan fontos pont, amivel sokan nem is törődnek. Lakott területen belül kicsinek tűnik a jelentősége, hiszen van közvilágítás a legtöbb helyen, de ha kimegyünk egy autóútra, vagy pályára, azonnal észre vehetjük, hogy lámpánk a szükségeshez képest kevesebb fényt tud kibocsájtani. Ennek leggyakoribb oka a búra bemattulása, amin szintén tudunk polírral segíteni.
Miért érdemes a polírozást profival végeztetni?
N.Róbert: Professzionális végeredményt csak profi termékektől és gépektől, valamint szakértő munkától lehet várni. Aki otthon políroz, sokszor azt sem tudja mit csinál, és ha a felületet nem megfelelő képen kezeli, több kárt is tehet, mint amennyi hasznot.
Egy polírozással foglalkozó szakembert ugyan meg kell fizetni, de kérdezem én: mi a drága? Egy kezelés, ami 2 éven át is tökéletes látási viszonyokat biztosíthat, ezzel pedig megóvhat minket egy esetleges balesettől, vagy ennek hiányában a veszély és a kockázat következtében előálló helyzetek utólagos megtérítése?
Hogyan lehet hozzátok jelentkezni?
N.Róbert: Várjuk minden autójáról jól gondoskodó tulajdonos jelentkezését, a weboldalunkon található elérhetőségeken. Előzetes időpont egyeztetés után a 16. kerület, Íjász utca 17-ben vagyunk elérhetőek.
2020.nov.25.
Most már biztosra állíthatjuk: itt a tél, itt a fagy.
Éjjelente már bizony mínusz fokokat mérhetünk, így sajnos van, aki reggelente azzal szembesülhet, hogy nem indul be az autója.

Ez nem egy újkeletű dolog, minden évben a gyorsan jött hideg és fagy rengeteg autótulajdonosnál hasonló problémákat okoz.
Azonban vannak erre megoldások.
Télen sok mindenre oda kell figyelnie annak, akinek autója van és rendszeresen használja is. Az egyik legalapvetőbb dolog ugyebár az, hogy le kell cserélni a kerekeket, a téli gumik használata elengedhetetlen. Másrészről fontos odafigyelni, hogy mindenki lecserélje a hűtőfolyadékot és a szélvédőmosót fagyállóra! Igaz, hogy a hűtőfolyadékból nem szokás már nyárit használni, ami nem fagyálló, azonban előfordulhat, hogy valaki olyat használ, ami nem fagyálló. Így aztán a csereciklusokat mindig figyelembe kell venni.
Ezt a két folyadékot egyébként le lehet mérettetni a benzinkúton is és ha szükség van rá, akkor akár ott is le lehet cseréltetni. És nemcsak ezeket kell megmérni, az akkumulátort is ugyanúgy meg kell nézetni, hogy fel van-e töltve rendesen. Hiszen ez is okozhat problémát a nagy fagyokban. A csökkenő hőmérséklet csökkentheti a teljesítőképességét az akkumulátornak, ami miatt előfordulhat, hogy a nagy fagyokban a kocsi nem fog beindulni.
Ezeken felül fontos odafigyelni arra is, hogyan ápolod és takarítod az autódat. Ha nem szeretnél ilyesmivel foglalkozni és inkább profikra bíznád, akkor válaszd az NRG Polír szolgáltatásait! Az NRG Polír autókozmetikával, autóápolással, polírozással, karceltávolítással foglalkozik, ezek mellett pedig van náluk lehetőség arra is, hogy egyedi matricát csináltass, amit kérésre akár fel is raknak a gépjárművedre.
Most, hogy már tényleg jönnek a hidegek, még mindig érdemes arra gondolni, hogy a kocsidat rendesen felkészítsd a télre, erre van egy szuper megoldás náluk. Ez a „Téli felkészítő csomag” nevű szolgáltatásuk. Tudjuk jól, hogy a hideg eléggé lestrapálja és megterheli a kocsik fényezését és az üveg felületeket. Ezek a szolgáltatás keretein belül kapnak egy védőbevonatot. Az autó ebben az esetben – ha ezt a szolgáltatást választod – kap egy alapos tisztítást, amit aztán a külső műanyag részek és a gumik ápolása követ.
Az autók ajtaja ilyen hidegben képes befagyni, így ezek a belső kéder-gumik is kapnak egy alapos ápolást, ami csökkenti ennek a veszélyét. Felapplikálják a kocsira a bevonatot, az üveg felületeknél is megtörténik a bevonat elkészítése. Végül feltöltik az ablakmosókat (fontos, hogy téli, fagyálló ablakmosóról van szó). Ha szeretnéd, extra szolgáltatást is igénybe vehetsz, az alufelniket is bevonják kerámia bevonattal, ez tízezer forintba kerül. A szolgáltatás nagyjából 6-10 órát vesz igénybe.
Az oldalon minden szolgáltatásról részletes leírást találsz, ha a pontos árak érdekelnének, esetleg felmerültek még kérdések, akkor keresd őket ezeken az elérhetőségeken: +36 20 287 5788, nrgpolir@gmail.com, a címük: 1165 Budapest, Íjász utca 17.
Fontos, hogy mielőtt elindulnál a céghez, hívd fel őket és egyeztess időpontot. E nélkül ne indulj útnak semmiképp!
Egyébként rengeteg hasznos információt találhatsz az oldalukon, még egy blogot is vezetnek, ahol minden hasznos megtalálható az autókozmetikával és polírozással kapcsolatban. Ha érdekel, még az ügyfeleik véleményeit is el tudod olvasni. Ezen felül a műhely tulajdonosának a pár soros bemutatkozóját is elolvashatod. Róbert számára a munkája egyben a hobbija is. Az autó polírozásra teljes körű hologram garanciát vállal, ezzel is biztosítva mindenki számára, hogy jó helyen jár. Az autók a polírozás után új fényben ragyognak, mintha teljesen új autókról lenne szó. A polírozást prémium minőségi pasztákkal és eszközökkel végzi.
Ha szeretnéd kipróbálni az NRG Polír valamelyik szolgáltatását, hívd őket bátran és egyeztessetek le a számodra egy időpontot!
2020.nov.25.
Az új vásárlási idősáv korlátozás csak az élelmiszerboltokat, drogériákat és a gyógyszertárakat érinti.

Ismét bevezették a vásárlási idősávot az idősebb, 65 év feletti korosztály számára.
Orbán Viktor a közösségi média oldalán jelentette be, hogy november 24-től az idősek egyedül tartózkodhatnak az üzletekben hétköznap 9:00 és 11:00 között, valamint a hétvégi napokon 8:00 és 10:00 között.
Ezzel azt kívánják elősegíteni, hogy azok az idős emberek, akik félnek a vírus következményeitől, ne legyenek kénytelenek a bevásárló központokban található nagy tömegekben elvegyülni, lehetőségük legyen arra, hogy nyugodt körülmények között, veszélytelenül vásárolhassanak.
Hogy az intézkedés mennyire éri majd el a kívánt hatást, azt nem lehet tudni. Most az időseken a világ szeme, hiszen rajtuk fog múlni, hogy betartják-e az idősávot, vagy sem, ugyan is a korlátozás pusztán azt szabályozza, hogy a fent említett idősávokban a 65 évnél fiatalabban nem mehetnek be az érintett üzletekbe. Az idősek azonban akkor vásárolnak, amikor csak szeretnének.
A rendelkezés azonban nem terjed ki a kereskedelem minden szegmenségre. Kizárólag az élelmiszerboltok, a gyógyszertárak és a drogáriák tartoznak a korlátozó intézkedések alá. Azonban például a ruha-, cipő-, műszaki cikk-, bútor- és játékboltok ugyan úgy fogadhatják a korlátozott idősávban is a fiatalabb vevőket.

Szanyi Brigitta, a Scarlet Fashion vezetője arra a kérdésünkre, hogy mennyire érinti mégis őket a jelenlegi helyzet nehézsége, elmondta: „A mostani korlátozás ugyan ránk nem vonatkozik, ugyanakkor a személyes vásárlási kedv érezhetően csökkent az utóbbi időben. Az emberek félnek, és persze ezt meg is értjük, ezért igyekszünk mindent elkövetni a biztonság fenntartása érdekében.
A helyzet bizonytalan, minden megváltozhat egyik pillanatról a másikra, így folyamatos készültségben kell lennünk. És bár előre kellene gondolkodni, most ez mégsem olyan egyszerű.”
A Scarlet Fashion-ben mindent elkövetnek azért, hogy a vásárlók ne legyenek a vírus általi veszélynek kitéve.
„Nagyon sűrűn fertőtlenítünk, és az üzletben kihelyezett kézfertőtlenítő használatát is lehetővé tesszük vásárlóink számára. Természetesen a boltba csak maszkban lehet belépni. De aki ennek ellenére sem tud vagy szeretne hozzánk bejönni, az is vásárolhat, hiszen már az év elején kiépítettük az online rendelési lehetőséget is. „
A bolt kínálata szinte teljes egészében a weboldalon keresztül is elérhető, így nem is feltétlenül szükséges az itt kapható ruhákért személyesen bemenni. Arra a kérdésre, hogy a törzsvásárlók szívesen veszik-e igénybe az internetes vásárlási lehetőséget, Brigitta azt mondta: „Szerencsére a lányok nagyon nyitottak, de azért mi is igyekszünk mindent elkövetni, hogy ne féljenek az internetes rendeléstől. Egyszerű rendelési folyamatot és gyors szállítást biztosítunk, valamint, ha bármi kérdésük felmerül a termékekkel kapcsolatban, azt telefonon vagy üzenetben mindig megválaszoljuk.”
És, hogy mik lesznek a jelenlegi helyzet hosszú távú következményei?
Nos, ezt még senki nem tudja pontosan. Brigitta szerint a továbbiakban sokkal nagyobb hangsúlyt kell minden kereskedőnek fektetnie az online értékesítésre, mert, ha el is múlik a veszély, az emberekben ott marad majd sokáig a félsz. „De azért a fizikai boltomat is szeretném megtartani, és remélem, hogy sokáig találkozhatok még személyesen is a vevőimmel. Számomra az jelenti a motivációt és a boldogságot, ha láthatom az elégedettséget az arcokon.
És bár nagyon kényelmes és hasznos megoldás a webáruház, ezt az élményt sajnos nem tudja számomra pótolni!”
Mostanában olvasták