2021.júl.7.
Bizonyára észrevetted már, hogy léteznek kifejezetten molett menyasszonyokra specializálódott szalonok, szolgáltatók, de nem biztos, hogy mindenki érti miért is lehet erre szükség.
A hagyományos szalonok nem képesek kiszolgálni minden vendéget?
Nem választhat mindenki, alkatától függetlenül olyan esküvői ruhaszalont, amilyet szeretne?
Dehogynem!

A kettő nem zárja ki egymást, viszont kétségtelen, hogy előnyös lehet számunkra, ha olyan szalont választunk, ahol minden a mi igényeinket és elképzeléseinket szolgálja és nem utolsó sorban az ott dolgozók is minden olyan trükköt ismernek, amikről nem is képzeltük, hogy mennyire jól jönnek majd.
A legfontosabb különbséget talán a választék jelenti. Minden menyasszonyi ruhaszalon egy adott kapacitással rendelkezik, emiatt a választék véges.
Ha életünk legszebb napjáról van szó, nyilván nem az a célunk, hogy egy szép ruhát válasszunk, hanem hogy megtaláljuk „A” ruhát. Óriási különbség van aközött, hogy adott ruhából egy nagyobb méretet választunk, vagy egy alapból ránk szabott darabot öltünk magunkra.
Kevesen találják magukat abban a szerencsés helyzetben, hogy szinte azonnal rátalálnak álmaik ruhájára, ezért is van jelentősége annak, ha az egész szalon felhozatalából válogathatunk.
Az Angel Moletti De Luxe egyike a megfelelő példáknak arra, hogy még ezt is lehet magasabb szintre emelni, mivel igény esetén egy varrónő is rendelkezésre áll, hogy a 99%-os megfelelőségből 100% lehessen.
Továbbá azt sem elhanyagolandó megemlíteni, hogy bár a menyasszonyi ruhák kapnak a legtöbb figyelmet, a megfelelő kiegészítők nélkül az összkép sem lehet tökéletes.
Ide tartoznak az olyan kihagyhatatlan tényezők, mint ékszerek, smink, frizura, menyasszonyi csokor vagy konkrétan a ruhát kiegészítő darabok (kesztyű, fátyol stb.)
Ugyanúgy, mint a ruha esetében, itt is nagy különbséget jelenthet, ha olyan szakemberekhez fordulunk, akik kifejezetten testalkatunknak megfelelő megoldásokra specializálódnak.
Ha a ruha kiválasztásával megvagyunk, valószínűleg a cipő kérdését szeretnénk letudni következőként. A kettő ugyanis szinte kéz a kézben jár. Bizonyos fazonú ruhákhoz, bizonyos típusú cipők passzolnak és csak azok.
Ez a tény már a kezdetektől leszűkíti a választási lehetőségeinket, már ha van, aki tanácsot tud adni ebben a tekintetben is. Sokszor rossz pontnak számít a szűkebb választék, de a cipők esetében más a helyzet.
Fényképen vagy akár élőben is mutathat nagyon jól egy cipő, ha nem kényelmes és alig pár óra után már mezítláb táncolnánk az ünnepségen. Ezt kideríteni viszont nem elég egy próba, valószínű szükség lesz olyan napokra, amikor huzamosabb ideig van rajtunk a cipő otthon.
A specialista által leszűkített választék ez esetben hasznos lehet, mert egy esküvő szervezése közben aligha lesz időnk napokat tölteni otthon a sokadik cipő próbálgatásával. Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy fölösleges köröket ne fussunk a cipőt illetően.
Az sem titok, hogy egy jól eltalált smink vagy frizura a nagyon is előnyösen emelheti ki arcunk legszebb vonásait és az sem árt, ha ezek tökéletes összhangban vannak az általunk választott ruhával.
A smink domináló színei, a frizura formája mind-mind olyan választások, amelyeket nem szeretnénk megbánni, sem az utolsó pillanatban módosítani, ezért érdemes biztosra menni és a megfelelő szalonban igényelni ezeket a szolgáltatásokat.
Egy másik fontos elemként meg kell említeni a menyasszonyi csokrot is.
Ugyanúgy, mint a fentiekben említettek, ez is már-már művészetnek számít. Nem akárki képes egy ruhát, cipőt, kiegészítőket, díszletet és csokrot hiba nélkül harmonizálni.
Nem véletlenül bizonyul a leghatékonyabbnak az, ha ugyanarra a szalonra, szervezőre bízzuk ezek kiválasztását.
Talán nem sokan tudják, de a csokrok kiválasztásának is megvannak a maga íratlan szabályai, amelynek kritériumai köze tartozhat a magasság és testalkat is.
Teltkarcsú vagy alacsonyabb arák kezében például különösen jól mutatnak a vízesést idéző formák, míg a klasszikus kerek bokrétákat a magasabb hölgyeknek ajánlják.
Remélhetőleg sikerült ezzel a pár példával szemléltetni a specifikusabb esküvői szalonok létjogosultságát és kiemelt jelentőségüket az iparban.
Amennyiben személyre szabott, teljes körű kiszolgálást szeretnél nagyszerű áron, keresd fel az Angel Moletti De Luxe menyasszonyi ruhaszalont és nem fogsz csalódni!
2021.júl.7.
Ha egy építkezés vagy nagyobb szabású lakásfelújítás kerül sorra, szinte minden esetben felmerül a nyílászárók megtervezésének és kivitelezésének kérdése
Laikus szemmel a folyamat nem tűnik bonyolultnak: kiválasztjuk a megfelelő méretű ablakokat és ajtókat, a pénztárcánk függvényében meghatározzuk a kívánt minőséget, aztán megérkezik a kivitelező, és beépíti a megvásárolt termékeket
Bárcsak ilyen egyszerű lenne…
Sajnos azonban sok problémát felvethet, ha ezt a kérdéskört nem bízzuk megfelelően tapasztalt és szakmailag felkészült csapatra.
Sok esetben ugyanis a kielégítő tájékoztatás hiányában fogalmunk sincsen arról, milyen későbbi problémákhoz vezethet, ha nem gondolunk a későbbi munkálatokra.
Ha az ablakokkal és ajtókkal egy ütemben kerülnek fel a redőnyök, az ideális helyzet, de vannak olyan eshetőségek, amikor az árnyékolók kiépítése nem a nyílászárók beszerelésével egy ütemben történik.
Alapvetően ez nem is jelet olyan nagy problémát, amennyiben a későbbi feladatok, az ideális árnyékolók előre megtervezésre kerülnek, és a szakmai gárda meg tudja tenni ehhez a szükséges előkészületeket.
A probléma akkor adódik, amikor nem gondolkodunk előre, és mikor felmerül az igény a redőnyökre, spalettákra, napellenzőkre, egyéb technológiákra, akkor derül ki, hogy nincsenek kiépítve a szükséges feltételek.
Ennek következménye lehet kellemetlen, de egyenesen bosszantó is, hiszen a nem megfelelően előkészített árnyékoló beépítés együtt járhat felesleges bontásokkal, vésésekkel, aminek egy felújítás vagy friss építkezés után csak nagyon ritka esetben örülünk.
Ezzel szemben, ha már az ablakok és ajtók beépítésekor megtervezésre kerülnek a későbbi bővítések, ilyen kellemetlenségekkel biztosan nem kell szembesülnünk.
A mai modern kor vívmányait joggal szeretnénk kihasználni, örülnénk, ha árnyékolóinkat akár gombnyomással vagy éppen távirányító segítségével mozgathatnánk, de ezt utólagosan kiépíteni nehézkes és körülményes.
Ha azonban az ezekhez szükséges feltételek már előre megtervezésre és kiépítésre kerülnek, egy profi csapat akár egy szempillantás alatt megvalósíthatja elképzeléseinket.
A Csiziredőny csapata nem csak arról vált ismertté, hogy kizárólag a legjobb minőségű nyílászáró termékek magas színvonalú beépítésével foglalkoznak, de az is hozzájárult több évtizedes szakmai hírnevükhöz, hogy alapos tervezőmunka előz meg náluk minden egyes kivitelezést.
Már a felmérés során kitérnek minden apró részletre, előzetesen tájékozódnak ügyfeleik igényeiről, és csak is olyan munkát végeznek, mely teret ad az esetleges későbbi bővítéseknek.
Ezzel pedig nagyon sok kellemetlen és költséges szituáció elkerülhető, a gördülékeny munkavégzésről már nem is beszélve!
Érdemes tehát mindenképpen előrelátónak lenni, és ehhez egy olyan szakmai háttérrel rendelkező csapatot választani, akik nem csak gyorsan, de kiváló minőségben és rendkívüli odafigyeléssel is végzik munkájukat.
Fontos tanulság, hogy a lelkiismeretesség nem kevésbé fontos ezen a területen, mint a szakmai rálátás.
De más előnyünk is származhat abból, ha a Csiziredőny csapatát választjuk a nyílászáróinkkal kapcsolatos munkálatokhoz.
A hatékony munkavégzés mellett a finanszírozás könnyítésében is hathatós segítségünkre lehetnek, hiszen az otthonfelújítási támogatás kapcsán akár 50%-kal is csökkenhetnek felújítási költségeink!
Tehát ha előre gondolkodunk és nem bízzuk a fontos munkálatokat a véletlenre, nem kevés pénzt, időt s idegességet megspórolhatunk!
És így majd biztosan nem kerül többe a leves, mint a hús!
Keresd bizalommal a Csiziredőny csapatát, hisz az egész ország területén, rövid határidővel tudnak kivitelezéseket vállalni. Ha kérdésed merülne fel, akkor is fordulj hozzájuk bizalommal!
Nagy szakértelmük és tapasztalatuk a garancia arra, hogy ők biztosan eloszlatják majd minden kétségedet!
2021.júl.7.
Sokszor hallhattunk már a hialuronsavról, hiszen rengeteg arcápolási készítményben fellelhető.
A hialuronsav a Daisy Natural Cosmetics arcápolási termékeiben is megtalálható, köztudottan ránctalanító hatással is bír.
De miért is ennyire fontos, és miért van benne ennyi készítményben?
Mit tud tenni bőrünkkel?

Ismerjük meg a hialuronsavat, mely kiemelt szerepet játszik nem csak bőrünk, de szervezetünk egészségében is.
Egész testünkben található hialuronsav, mely egy természetes, nagy molekulájú szénhidrát, és több, mint fele, 56%-a a bőrünkben van.
Fő feladata megtartani a vizet szöveteinkben, hidratálni azokat. Ezért, akinek száraz bőre van, különösen fontos a hialuronsav pótlás, hiszen így lehet a bőr újra könnyedén hidratált, hiszen a száraz bőr gyakran vízhiányos.
A hialuronsav súlyához képest ezerszer több vizet képes megtartani!
A bőrgyógyászatban is gyakran alkalmazzák, mert hidratáló képessége mellett gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító és öregedés gátló hatású.
A meglévő ráncok kezelésére vagy a bőr öregedésének lelassítására is nagyszerűen lehet használni a hialuronsavas készítményekt, hiszen anti-aging hatással is bírnak.
Egy átlagos ember testében körülbelül 15 gramm hialuronsav található elosztva az egész testében.
Naponta átlagosan normál bőr esetében 3 grammnyi termelődik belőle. Viszont a kor előre haladtával ez is csökkenhet, pont úgy, minta kollagén termelés. Így mindenképpen pótolni kell, hogy bőrünk mindig hidratált maradhasson.
A Daisy Natural Cosmetics termékei között találhatóak szérumok, arckrémek, lemosók, tonikok, melyekben a 100%-ig természetes összetevők mellett hialuronsavat is felhasználunk.
A hialuronsav is egy természetes anyag, nincsenek benne vegyszerek, sem szintetikus anyagok, sem állati összetevők.
Ezeknek a használatával kiválóan pótolható a bőrben lévő hialuronsav hiánya, és a bőr újra egészséges lehet, megfelelő víztartalommal.
Amellett, hogy segít a bőr szárazságát rendbe hozni, a ráncokat is képes kisimítani, feltölteni, a bőr feszesebbé és teltebbé válik a rendszeresen használt hialuronsavas készítményeknek köszönhetően.
Gyulladáscsökkentő hatásának hála a pattanásokat is képes kevésbé láthatóvá tenni, eltüntetni.
Azonban fontos arról is beszélni, hogy egyáltalán nem mindegy, milyen termékeket alkalmazunk arcbőrünkön.
Nem elég annyi, ha csak rá van írva egy arckrémre, hogy hialuronsavat tartalmaz. Hiszen lehet, hogy számos más káros, mesterségesen előállított, nem természetes anyagokból tevődik össze.
Ezért kell erre is nagyon figyelni, hogy milyen alapanyagokbál áll egy termék, mert lehetnek köztük a bőr számára nem túl egészséges anyagok, könnyen lehetnek benne vegyszerek, melyek irritálhatják az arcbőrt.
Ha ez így van, akkor a hialuronsav nem sokat fog érni, mivel a többi, nem természetes anyag nem előnyös bőrünk számára. Fontos, hogy a kozmetikumban lévő minden összetevő egészséges és természetes legyen.
A Daisy Natural Cosmetics natúrkozmetikumokat forgalmaz, a kézzel készített magyar gyártású termékek 100%-ban természetes alapanyagokból állnak össze.
Ennek köszönhetően a bőr még egészségesebb lehet, hiszen semmilyen káros vegyi és szintetikus anyag nem éri, csak és kizárólag természetesek.
A mi cégünk állatkísérleteket sem alkalmaz, magunkon teszteljük a kész natúrkozmetikumokat. A természetes, növényi alapú készítmények a hialuronsavval és különféle vitaminokkal együtt különleges ápolást nyújtanak az arcbőr számára.
A természetességnek hála már az első használat után látható eredményben lehet részünk.
Ezért létfontosságú, hogy ne csak azt nézzük, hogy van-e egy adott termékben hialuronsav, hanem azt is, hogy mi a többi összetevő.
Sokkal jobban járunk a természetes anyagokkal, sőt, ezzel még környezetünket is óvjuk, ha natúrkozmetikumokat választunk a nem natúr helyett.
A Daisy Natural Cosmetics termékeivel elérhető az egészséges, hidratált bőr, természetesen és tudatosan!
Mostanában olvasták