2021.júl.19.
Már több ezer évvel ezelőtt is tudták, hogy az aranynak jótékony hatása van a bőrre, a szervezetre.
Nem csoda tehát, hogy a mai napig használják a kozmetikusok is az aranyt az arcbőr kezeléseik során.
Sőt, az orvostudomány is már széles körben alkalmazza az aranyat a különböző betegségek kezelésére.
Illetve érdekesség még, hogy a plasztikai sebészet területén is egyaránt jelen van az arany, ott is használják.
Ez arany használatának számos előnye van, nagyon jó hatással van a sejtfolyamatokra is egyaránt.
Ugyanis stimulálja a bőr biokémiai folyamatait, vagyis például a kollagén-elasztin szintézisét vagy akár a sejtosztódást is.
Az arany ezek mellett méregtelenít, csökkenti a gyulladásokat, emellett különböző immunfolyamatokat képes szabályozni, emeli a sejtek rezgéseinek a szintjét, sőt, a hatóanyagok bőrbe való bejutását is maximalizálni tudja.
Ezek mind olyan dolgok, amik nagyon sokat segítenek abban, hogy a bőr, jelen esetben az arcbőr belátható időn belül pozitív változásokat mutasson.
A Skinbar kozmetikában többek között aranykezelésre is van lehetőség.
Bettina, a Dabason található Skinbar kozmetika kozmetikusa és tulajdonosa is ajánlja, sőt, használja is az aranyat.
Az arany arcmaszk, amivel dolgozik, képes megakadályozni a bőr idő előtti öregedését, ugyanis a dermis megújulását képes serkenteni, ezáltal a bőr regenerációja is gyorsabb.
Minden bőrtípusra ajánlott, a vendégek ezért nagyon szeretik.
Az arany kezelésnek van egy luxus érzete, hiszen nem minden nap használja ezt az ember.
Bettina profizmusa a munkájában is megmutatkozik, minden kezelését szívvel-lélekkel végzi, hiszen a munkája egyben a hobbija is.
Szereti ezt csinálni, szeret emberekkel foglalkozni, már kiskorában is érdekelte a szépségipar, a szépülés, a különböző sminkek, arcápolási termékek.
Ő is szereti használni az aranyat, hiszen az előbb felsoroltak mellett még számtalan más előnye is van, a vendégei is pontosan emiatt szeretik annyira ezt a kezelést.
Az arany ugyanis feszesítő hatást ér el a bőrnél, képes csökkenteni a mélyebb és a finomabb ráncok látványosságát is, illetve az öregségi foltok megjelenését is képes idő előtt megakadályozni.
A ráncok idő előtti megjelenése egy olyan kellemetlen téma a nők körében, amiről nem szívesen mesélnek. A ráncok kialakulásához egyébként sok minden hozzájárulhat, nem véletlen, hogy a téma nem csak az 50 pluszosokat érinti, hanem már a fiatalabbakat is.
A bőr veszít rugalmasságából, feszességéből, ha valaki sokat dohányzik, sok alkoholt fogyaszt és nagyon egészségtelen életet él.
A táplálkozás ebből a szempontból nagyon fontos téma, mert nem mindegy, hogy mit viszel be a szervezetedbe.
Vannak, akik a sok zsíros, egészségtelen ételektől a zsíros, pattanásos bőrrel küzdenek, másoknak, akik például kevés vizet fogyasztanak, vagy gyakran isznak alkoholt, száraz és feszülő lesz a bőrük.
Éppen ezért is fontos, hogy odafigyeljünk arra, hogy mit eszünk, mit iszunk, hogyan élünk, mert a sok stressz és idegeskedés is vezethet bőrproblémákhoz.
Van, aki a folyamatos rohanásban és túlhajszolásban elfelejt enni vagy elegendő mennyiséget inni egész nap, és ha ez a helyzet hosszú ideig fennáll, akkor bizony a bőr is megsínyli a rendszertelenséget.
Bettina egyébként táplálkozási tanácsadással is foglalkozik, így, ha esetleg rögtön a probléma gyökerénél szeretnéd kezdeni a kezeléseket, akkor érdemes egy ilyen konzultáción is részt venni.
Menj fel a Skinbar kozmetika weboldalára, foglalj időpontot Bettinához és egyeztessetek a továbbiakkal kapcsolatban.
Előzd meg az idő előtti ráncosodást már most!
2021.júl.19.
Akinek még nincsen tunikája, felmerülhet benne néhány kérdés
Mi is ez a ruhadarab, mikor és hogyan lehet hordani, kiknek áll jól?
Most mindezt elmagyarázzuk, hogy miért is érdemes beszerezni néhány tunikát minden hölgynek.
Amellett, hogy csinos, még kényelmes is.
Ez a kombó pedig mindent visz!
Lássuk, mi mindenért ajánlott megvásárolni a legszebb tunikákat, miért kell alapdarabnak lennie egy nő gardróbjában.
A szoknyák mellett a tunikát mondhatjuk a másik legnőiesebb ruhának. Szinte mindenkinek jól állnak, kényelmesek, különféle szabásúakkal, mintázatúakkal, színűekkel találkozhatunk.
Ha még nincs tunikád, mindenképpen megéri vásárolni néhány darabot, hiszen remek darabjai lehetnek ruhatáradnak.
A Scarlet Fashion üzletéből és webshopjából a legdivatosabb tunikák is beszerezhetők.
Hogyan is jellemezzük a tunikát? Ez a ruhadarab tulajdonképpen egy miniruha, vagy egy hosszított ingnek mondható, ami remekül mutat egy nadrággal vagy leggings-szel.
Fő lényege, hogy mindig a csípő alá ér le, vannak hosszabb és rövidebb fazonok is. Mivel a legtöbb tunika igen rövid, éppen ezért nem szerencsés, ha semmit nem veszünk fel alá, vagy ha egy vékony nejlonharisnyával takarjuk el alsó testrészeinket.
Sokkal jobban fogunk mutatni, ha egy leggingset, vagy egy testhez simuló nadrágot veszünk fel. Kiváló viselet hétköznapokra, hiszen csinos, nőies hatást nyújt, de ugyanakkor kényelmes és praktikus is.
Ki ne akarna csinos lenni, de laza is egyben?
Emellett egy szép tunika a megfelelő párosításokkal még eseményekre is hordható.
Ha már unod a nadrágokat, a szoknyák pedig nem kényelmesek számodra, itt az ideje kipróbálni a tunikát: könnyen lehet, hogy a kedvenceddé fog válni.
Nem árt időnként felfrissíteni ruhatárunkat! Merjünk kipróbálni új darabokat, amiket eddig nem hordtunk.
A tunika szinte mindenkinek jól áll.
Éppen ezért nem gond, ha sovány vagy, ahogy az sem, ha kicsit teltebb az átlagosnál. A tunika mindenkihez megfelelően igazodik, mindenki csinosan mutat ebben a ruhadarabban.
Molett hölgyek számára rendkívül előnyös tud lenni, hiszen nem simul a testhez, így az ő ruhás szekrényükből semmiképpen sem hiányozhat ez a darab! A tunika magabiztosságot és szépségérzetet nyújt.
A tunika egy alapdarab a legtöbb nő ruhatárában.
Ezek mellett még azt is elmondhatjuk, hogy a tunikát rengeteg módon lehet kombinálni, különböző leggingsekkel, nadrágokkal, izgalmas kiegészítőkkel, így ez a darab sosem lesz unalmas, mindig fel lehet dobni valamivel.
Ebből kifolyólag, számos stílusnak nyit utat ez a ruha, ezért is viselik ilyen sokan. Sokféle alkalomra felvehető, annak köszönhetően, hogy könnyű kombinálni.
Különböző cipőkkel is hordható: jól mutatnak sportcipővel, balerinacipővel, de magassarkúval is.
Még egy előnye a tunikának, hogy nem évszakfüggő, az év bármely szakaszában bátran tudjuk viselni, akár télen, akár nyáron, a megfelelő ruhadarabokkal kombinálva.
Nem kell érintetlenül állnia a szekrény legalján, hiszen folyamatosan használható. Ez a tény nem sok ruháról mondható el!
Nem csak egyetlen fajta tunikával találkozhatunk. Ennek a ruhadarabnak is vannak különböző méretei, anyagai, szabásai, mintái, hogy bárki megtalálhassa a hozzá illőt.
Egy percig se higgyük azt, hogy nincs bennük fantázia!
A tunika az egyik legizgalmasabb, legjobban párosítható ruhadarab, ami egy nő gardróbjában fellelhető.
Tunikákból is széles választékkal várjuk vásárlóinkat a Scarlet Fashion-nél! Nálunk divatos, minőségi, egyedi darabokat vásárolhatsz.
Beszerezheted legújabb tunikádat budapesti üzletünkben, vagy megrendelheted online.
Bármelyik mellett is döntesz, egy biztos: minőségi, trendi árut fogsz kézhez kapni, mely gyönyörű új darabja lesz ruhatáradnak!
2021.júl.19.
Habár éppen a nyár kellős közepén vagyunk, most mégis elmondjuk, miért jó, ha a hideg hónapokban is barna a bőrünk, és megtartjuk nyári színünket.
Hiszen, ha most szép barna vagy, ezt a színt a megfelelő módszerekkel könnyedén meg lehet őrizni télen is!
Ebben is segít a Trend automata szolárium stúdió hálózat.
Télen annak is megfakulhat a színe, akinek alapvetően is sötétebb a bőrszíne, hiszen jóval kevesebb napfény éri, és gyakran a szoláriumot is mellőzzük a téli hónapokban, mert úgy érezzük, akkor nincsen szükségünk a barnaságra. Pedig nagyon is!
Lássuk, miért.
A hideg évszakban a napból kevesebb D-vitamint gyűjthetünk, hiszen kevesebbet süt, és amúgy sem szívesen töltjük az időt a szabadban a mínuszokban.
Ennek pótlását megoldhatjuk vitamintablettákkal, de a szolárium is kiegészítheti ezt! Az UV-csövek a nap természetes fényét imitálják, és szintén D-vitamint bocsátanak ki.
A különbség az, hogy bár a szoláriumcsövek erősebbek, mint a nap fénye, ezért is elég sokkal kevesebb idő a szoliban, mint a napon ugyanahhoz az eredményhez.
Az is jelentős eltérés, hogy a mi prémium szoláriumcsöveink csak a nem káros sugarakat bocsájtják ki, míg a nap sugarai igen károsak, így bőröd biztonságban van a Trend automata szoláriumoknál!
Sokunk számára ismerős lehet a téli lehangoltság, a borús hangulat, a fény hiánya miatt.
Kétségbeesetten kereshetjük a megoldást ez ellen, de a valódi probléma ilyenkor valóban az, hogy kevesebbet süt a nap, hiszen az időjárás tényleg hatással van hangulatunkra is.
Nyáron általában a kedvünk is sokkal derűsebb, pont úgy, ahogy az időjárás is! Ettől viszont ősszel és télen sem kell majd elbúcsúzni. Nem is gondolnánk, de a szoláriumozás még a kedvet is képes javítani, a rendszeres szoláriumba járók kevésbé stresszesek!
Sajnos mindenki szinte kivétel nélkül rengeteget stresszel a mindennapokban, így nagyon jól jön a relaxálás. A szolizással ez egybeköthető a barnulással!
Ez is a D-vitamin kibocsátás miatt van, valamint a fényesen világító UV-csövek miatt, ezek javítják a kedvet.
Egy hosszú, fárasztó téli nap után nagyon jól eshet befeküdni a meleg szoláriumcsövek közé. A Trend automata szoláriumok a nap 24 órájában nyitva vannak, az év 365 napján, így bármikor betérhetsz egy relaxáló, minőségi szolizásra.
Időpontfoglalás sem szükséges, csupán egy telefonszám tárcsázása, ami kinyitja számodra a szalon ajtaját. Nem csak bőröd, de a lelked is ragyogni fog.
Miért csak nyáron tündökölnénk barnán, ha ezt egész évben megtehetjük, évszaktól függetlenül? A tartós barnaság a rendszeres szolizással érhető el.
Ha már elértél egy alap barna színt, akkor utána a rendszeres szoláriumozással könnyen szinten tudod ezt tartani. Télen is lehet bőrünk ugyanolyan vonzó, mint nyáron!
A meleg hónapok elmúlásával nem kell bőrünk színének is elhalványulnia!
Nem kell a hideg idővel együtt bőrszínünknek is hidegnek lennie.
A szolizás egy egész évben elérhető szolgáltatás, és minden évszakban nagyon hasznos. Nyáron jobb választás lehet, mint a hagyományos napozás, hiszen gyorsabb és kényelmesebb.
Télen a már említett okok miatt hasznos a szoláriumozás: a barna bőr mellett segít a D-vitamin pótlásban és hangulatunk javításában.
Tavasszal is jó szolgálatot tesz: ekkor van az az idő, amikor fel kell készítenünk bőrünket a forró nyárra, hogy ellenállóbb legyen a nap sugaraival szemben, és ne égjen meg.
A Trend automata szolárium stúdiók három helyszínen várják a vendégeiket: Szolnokon, Törökszentmiklóson és Tiszaföldváron.
Egészséges, biztonságos barnulás egész évben, a legjobb minőségben!
Mostanában olvasták