2021.jan.18.
A tavalyi évben egybehangzóan mindenki úgy érezte, több a szúnyog, mint valaha!
Persze, az írtások előtt mindig sokkal jobban szembesülünk ezen idegesítő moszkitók jelenlétével, és sokszor igencsak bosszantó következményeivel.

Amikor a szúnyogok beszabadulnak a lakás belső terébe, zümmögő hangjukkal zavarnak minket a pihenésben, de ez még nem minden!
Mivel vérrel táplálkoznak, így csípéseik tarkítják testünket, melyek égnek, viszketnek, és sokszor napokig sem múlnak el!
Ráadásul a híradások minden évben beszámolnak egy új féle, távoli földrészről érkezett fajról, mely veszélyes is amellett, hogy rém idegesítő, így a védekezés már nem csak fontossá, egyenesen szükségessé is válik!
És nem is csak a szúnyogok, a pókok, legyek, poloskák is igen sok fejtörést okozhatnak, így ahelyett, hogy minden szezonban vagyonokat költenénk a néha az egészségre is kártékony vegyszeres irtó készítményekre, inkább ne engedjük be őket a lakásba.
Erre a célra a legjobb egyben legpraktikusabb megoldás, ha nyílászáróinkra szúnyoghálót szereltetünk fel. Minden féle, fajta, típusú és méretű ajtóra és ablakra van lehetőségünk szúnyoghálót kérni, pusztán az a kérdés, hogy mikor melyik a legideálisabb választás!
A szúnyogháló lehet fix, de olyan is, amit ki tudunk nyitni, akár eltolással, akár néhány zsanér segítségével, nyílóan, ezért kiválóan alkalmazható a technika, akár ajtókon is. Ha belegondolunk, milyen jól is esik a nyári estéken az ajtókat és ablakokat nyitva hagyva beengedni a finom friss levegőt, máris még nagyobb a motiváció a szúnyoghálók teljeskörű kiépítésére otthonunkban!
De mégis mikor érdemes erre sort keríteni?
Nos, mint szinte mindent, ezt is akkor a legideálisabb beszereltetni, amikor magukat az ablakokat és ajtókat! Az ilyen esetekben sokkal profibb és esztétikusabb kivitelezések lehetségesek, és az egyes nyílászáró és szúnyogháló típusokat jól össze lehet párosítani.
De természetesen utólag is remek lehetőségek adódnak a felszerelésükre, így az se bánkódjon, akinek rögtön nem volt erre módja vagy lehetősége!
Még egy remek hír a családok számára, hogy az új családtámogató lakásfelújítási támogatás akár a szúnyoghálók beszerzésére és felszereltetésére is fordítható.
Ha a család legalább egy gyermeket nevel, vagy éppen várja azt, és az ingatlanban legalább egy éve élnek életvitel szerűen, vagy az időn belül szerezték annak tulajdonjogát, maximum 6 millió forintos felújításig az állam a költségek felét támogatás formájában visszatérítheti.
Egyedülálló lehetőség ez, melynek segítségével akár egy komplett nyílászáró cserét is kivitelezhetünk félárból, és így már biztosan nem kell a szúnyoghálóknak sem lemaradnia!
Cégünk sok éve foglalkozik ablakok, ajtók, árnyékolástechnikai eszközök beszerzésével és beszerelésével, elégedett ügyfelein egész sora tanúskodik profizmusunkról és igényes munkavégzésünkről!
Az ország teljes területén tudunk kivitelezéseket vállalni, és a felméréstől, a beszerzésen és beszerelésen át, egészen a támogatási összeg megigényléséig mindenben ügyfeleink segítségére tudunk lenni!
Keressen minket bizalommal, ha ajtó, ablak csere, redőny, roletta, zsaluzia vagy napellenző beszereltetésen töri a fejét, és mi minden egyes lépésben segítünk! Nem csak munkánkkal, de tapasztalatainknak és széles körű szaktudásunknak köszönhetően tanácsainkkal is az ön szolgálatára lehetünk!
Kérjük, ha felkeltettük érdeklődését, keressen bennünket elérhetőségeink valamelyikén, akár e-mailben, telefonon, sms-ben, Messengeren, vagy itt, az oldalunkon található űrlap kitöltésének segítségével is felveheti velünk a kapcsolatot!
A nyár hamarabb itt van, mint gondolnánk! Ne tétovázzon!
www.csiziredony.hu
2021.jan.15.
Az egyértelmű, hogy a nyári hónapokban nagyon jó szolgálatot tesz egy megfelelő árnyékoló az ablakokon.
Megvéd minket a kellemetlenül betűző napfénytől, és a korai világosodás esetén is biztosítani tudja nyugodt pihenésünket.

De sokan nem is gondolnak bele, hiszen nincsen elég információ birtokukban arról, hogy milyen előnyei vannak egy jó minőségű redőnynek nem csak nyáron, de a téli hónapokban is.
Egy redőny szerepe ugyanis sokkal több annál, mint sem, hogy a beszűrődő napfényt meggátolja.
Egy modern redőny az ablak és a palást között egy relatív vastag levegőréteget zár be, ami rendkívül fontos szerepet játszik a szigetelésben.
Egy redőnnyel ellátott ablak akár többszörösen is jól szigetelhet, mint redőny nélküli társa, főleg, ha a legmagasabb minőségű alumínium redőnyt vesszük figyelembe.
És ha már az alumínium redőnyöknél tartunk: ezek biztonságtechnikai szempontból is fontos szerepet játszanak. A téli hónapokban hamar sötétedik, és amikor bent felkapcsoljuk a lámpát, az utcáról könnyen beláthatnak otthonunkba.
A legtöbb betörést kifigyelés előzi meg, és ha belátnak otthonunkba, azzal megkönnyítjük mi magunk a folyamatot. A lehúzott redőnyökön keresztül azonban nem tudnak belátni, és ez megvédi magánszféránkat és értékeinket.
Emellett az alumínium, de még a jobb minőségű műanyag redőnyöket is nehéz felfeszíteni, így az esetleges feltörés rizikója is sokkal kisebb.
Ha a redőnyök motoros funkcióval is ellátottak, az tovább növeli biztonsági faktorukat.
Tehát biztosan elmondható, hogy a megfelelő minőségű és professzionálisan kivitelezett redőnyök beszerelése kifizetődő befektetés. Mi több, a 2021-től érvényben lévő felújítási támogatás is kiterjeszthető árnyékolástechnikai eszközök, köztük redőnyök szereltetésére.
Az állam akár 3 millió forinttal is hozzájárulhat a munka és anyag költséghez, amennyiben a teljes befektetés eléri a 6 millió forintot, és az igénylő jogosult a támogatás igénybevételére.
Ehhez pedig nem kell más, mint hogy a családban legalább egy gyermeket neveljenek, vagy várjanak, és az ingatlanban minimum 1 éve éljenek életvitel szerűen, kivéve, ha a tulajdonjogot 1 éven belül szerezték.
Fontos, hogy a támogatás nem kötött házassághoz, és az együtt élő gyermek 25 éves koráig jogalapot biztosít.
A támogatási kérelem leadható személyesen a kormányablakokban, vagy elektronikusan az ügyfélkapun keresztül, de neked ezzel sem kell bajlódnod. Elég, ha olyan kivitelezőt választasz redőnyeid felszerelésére, amelyik a támogatás megigénylésében is segítségedre lehet.
A Csiziredőny csapata sok éves tapasztalattal rendelkezik professzionális árnyékolástechnikai eszközök és nyílászárók beszerelésével kapcsolatban, és a legjobb minőségű termékeket is tudják beszerezni számodra.
Ha az ő segítségüket kéred, a támogatási kérelem benyújtásában is segítségedre lesznek, nem kell elveszned feleslegesen a bürokrácia útvesztőjében.
Keresd őket bizalommal, ha akár nyílászáró csere, akár árnyékolástechnikai eszközök beszerelése válik számodra aktuálissá! Az egész ország területén tudnak kivitelezéseket vállalni. Látogass el weboldalukra, és az ott található elérhetőségek bármelyikén keresd őket bizalommal!
Mint ahogyan már az elején is elmondtam, egy jól kivitelezett redőny nem csak a nyári hónapokban, de télen is nagy szolgálatot tehet neked. Ez által spórolhatsz a fűtéssel, megvédheted otthonodat az illetéktelen bepillantásoktól, és nem utolsó sorban egy szép redőny a ház valódi ékessége is lehet!
Ne várj tovább, a támogatás kihasználásával most akár fél áron beszerelheted a legmodernebb technolódiájú, hosszú évekig kiválóan működő redőnyeidet! Lépj kapcsolatba a Csiziredőny csapatával: www.csiziredony.hu
2021.jan.12.
Legyen szó akár házépítésről, vagy éppen felújításról.
A nyílászárók és a hozzájuk kapcsolódó árnyékolás technika kérdése mindig fontos.

Az ablak, az ajtó és a redőny kívülről és belülről is jól látható esztétikai elem, így fontos, hogy szép és egyben funkcionális választás is legyen.
De milyen szakmai elvárásoknak kell megfelelnie egy modern ablaknak és az árnyékolástechnikának?
Nos, számos lehetőség és választás elérhető már a piacon, így nagy fókuszt helyezhetünk egyéni igényeinkre.
A modern műanyag nyílászárók, ablakok és ajtók minden szakami követelmény szempontjából helytálló választásnak minősülnek, és a hozzájuk választott komplex sötétítő vagy árnyékoló szerkezettel valódi hasznot nyújtanak úgy a szigetelés, az árnyékolás, mint a megfelelő szellőzés biztosítása érdekében.
A Csíziredőny választékában több gyártó választéka is elérhető, így biztosítva, hogy minden megrendelő a lehető legjobb, számára legpraktikusabb termékeket szereltethesse be.

És ha már sikerült kiválasztani a megfelelő nyílászárókat, akkor számos technikai megoldás mellett dönthetünk az árnyékolás tekintetében. Érdemes átgondolni, hogy mely esetben praktikus a napellenző, a sávroló, redőny vagy szalagfüggöny, reluxa, a zsaluzia vagy éppen egy roló -roletta.
Hasznos lehet ebben a kérdéskörben egy szakértő tanácsát is kikérni, a lehető legoptimálisabb végeredmény érdekében.
Fontos kérdés ebben a helyzetben az ár is, hiszen egy házon általában minimum 4-5 ablak, több ajtó is található, és ezeket mind érdemes a megfelelő árnyékolóval, sötétítővel is felszerelni.
Remek hír azonban a családok számára, hogy a 2021-es évtől akár 3 millió forintos állami támogatásra is szert tehetnek, hogy a korszerűsítéseket a legmodernebb és legprofibb módon hajthassák végre.
Az új állami támogatás elérhető minden olyan család számára, akik minimum 1 gyermeket nevelnek vagy várnak. A közös lakcímükön minimum 1 éve életvitel szerűen élnek, kivéve, ha az ingatlant egy éven belül vásárolták meg.

A támogatási összeg a felújítás maximum 50 %-át fedezi, tehát egy 6 millió forintos munka esetén igényelhető a maximális, 3 millió forintos támogatás.
Újdonság az eddigi családi támogatásokhoz képest, hogy sem a házasságkötés, sem pedig a gyermekek kiskorúsága nem feltétel.
A Csiziredőny csapata magas szintű szakmai tudással rendelkezik, így a munkafolyamatok professzionális elvégzése mellett remek segítséget nyújthatnak a megfelelő termékek kiválasztásában is.
Emellett pedig a finanszírozáshoz szükséges támogatásában is ügyfeleik segítségére vannak, segítenek a papírmunka elindításától kezdve az ügyintézésen át a lehívásig minden fontos folyamatban és lépésben.
Ha eddig azon gondolkodtál, hogy itt volna az ideje egy teljes körű nyílászáró cserének, de nem volt meg rá a megfelelő anyagi kereted, ez az új lehetőség számodra is megfelelő megoldást jelenthet.
És nincs is más dolgod, mint felvenni a kapcsolatot a Csiziredőny munkatársaival, akik a kezdettől az átadásig minden terhet levesznek a válladról. Neked így már csak a nagyszerű eredményt kell élvezned!
Az ország teljes területén tudnak kivitelezéseket vállalni, de érdemes időben jelezni igényedet, hiszen az óriási érdeklődésre való tekintettel a határidők egyre hosszabbak lesznek!
A Csiziredőny bemutatóterme Barcson található, de mint ahogy korábban is említettem, az ország egész területéről várják a megkereséseket!
Több telefonszámon, e-mailen, messengeren, vagy akár a weboldalukon található űrlap kitöltésének segítségével is könnyedén felveheted velük a kapcsolatot!
Ne várj tovább, mert nem érdemes! Irány a csiziredony.hu! Ide kattintson>>>
2021.jan.6.
A marketing ebben az évben az építőipari vállalatok számára nagy gondot jelent(het).
Az építőipar napról napra növekszik, és számos lehetőséget kínál az ágazat vállalkozásai számára

Az építőipar azonban rengeteg papírmunkát, jogi eljárást, vásárlást, pénzügyi irányítást és egyéb feladatokat foglal magában.
A piacon tapasztalható erős verseny miatt kevés idő marad a marketing stratégiák tervezésére.
A siker eléréséhez online és offline marketing stratégiákat kell megterveznie és végrehajtania, amelyek sikeresek lesznek az építőipari vállalat számára.
A hatékony stratégiák lehetővé teszik a célközönség elérését, az ügyfelek magas szintű részvételét, a márka imázsának növelését és új üzletek elnyerését.
Íme néhány ötlet az építőipari vállalat marketingjéhez.
Legyen online is vállalkozása

Bár a hagyományos marketing médiumok továbbra is relevánsak, a digitális marketing egyre nagyobb vonzerőt mutat. Az építőipar nagyrészt offline üzlet, figyelembe kell vennie azt a tényt, hogy a potenciális ügyfelek idejük jó részét online töltik.
Ha új ügyfeleket szeretne vonzani, és ügyfeleinek megkönnyítené a kapcsolatfelvételt, fontolja meg vállalkozásának online elérését. Különböző technikákat alkalmazhat az online marketing terén, ideértve a kattintásonkénti fizetéses hirdetést, az affiliate marketinget és az e-mailes marketinget.
Miközben a vállalkozás online elérésére törekszik, fontos megjegyezni, hogy egy weboldal áll minden komoly online marketing kampány középpontjában. Talán az első lépés egy olyan professzionális webhely megtervezése és felépítése kell hogy legyen, amely első benyomásra jót tesz az ügyfelek szemében.
A weboldalt rendszeresen frissíteni kell annak biztosítása érdekében, hogy a tartalom friss, releváns és értékes legyen a látogatók számára. Ezen felül ki kell használnia a Keresőoptimalizálás előnyeit, hogy növelje online láthatóságát. Az online márkaépítés része a vállalkozás online könyvtárakba való felvétele, hogy az ügyfelek könnyebben megtalálhassák online.
Építsen erős márkaidentitást
Napjainkban a világ minden táján a vállalkozások olyan ügyfelekkel foglalkoznak, akik tájékozottabbak és igényesebbek, mint valaha. A modern vásárló valószínűleg olyan márkával fog üzletelni, amelyet elismernek, profinak és megbízhatónak találnak, ezért az építőipari vállalatok számára elengedhetetlen az olyan stratégiák rangsorolása, amelyek elősegítik a márka ismertségének növelését és az erős márkaidentitás kialakítását.
A sikeres marketingkampányhoz elengedhetetlen a márka identitás kiépítése online és offline egyaránt. Ily módon vállalkozása abban a helyzetben lesz, hogy szélesebb ügyfélkört érjen el.
Az erős láthatóság megteremtése biztosítja, hogy a leendő ügyfelek emlékezzenek az Ön márkájára, és büszkék arra, hogy társulnak hozzá.
Néhány olyan technika, amelyet érdemes használni, többek között egy márka embléma (logó) elkészítése, amely a vállalkozás arculatát képezi, márka reklámozása járművel, szalaghirdetések használata társadalmi összejövetelek során, óriásplakátok forgalmas utakon történő elhelyezése, marketing szövegírás és publikálás releváns oldalakon, és névjegykártyák használata. De sorolhatnám a végtelenségig a lehetőségeket.
A választott márkaépítési módszerektől függetlenül meg kell győződnie arról, hogy a márkanév minden platformon egységes. A jó kép nem csak a láthatóságot javítja, hanem elősegíti a következetes vállalkozás arculatának kivetítését.
Használja ki a közösségi média előnyeit

A közösségi média nagymértékben átalakította a marketing világot. A webhelyek már nem csak csatornák, amelyeken keresztül az emberek információkat osztanak meg szeretteikkel, hanem olyan platformok is, amelyeket az ügyfelek a kedvenc márkájukkal való kapcsolattartáshoz használnak.
Mivel egyre több ember fér hozzá ezekhez a közösségi hálózatokhoz, az építőipari vállalatok nem engedhetik meg maguknak, hogy figyelmen kívül hagyják a közösségi média hatásait. A vállalkozásoknak azonban megfelelő stratégiákat kell használniuk, hogy fokozzák jelenlétüket a közösségi médiában. A vásárlókkal a közösségi médián keresztül folytatott következetes és rendszeres kommunikáció segít kihasználni a platformok számos lehetőségét.
Ugyanígy, hogy a nagy hirdetőtáblák segítenek vonzani az embereket az irodájába, a közösségi média a felhasználókat az Ön weboldalára irányítja.
A számos elérhető közösségi média platform segítségével meg kell határoznia azokat, amelyeket marketing kampánya során használni fog. A meghozott döntés a megcélzott közönségtől, a marketing céljaitól, a terjeszteni kívánt marketing üzenet típusától, valamint a platformok ismeretétől függ.
Függetlenül a választott közösségi médiától, ne feledje, hogy az ügyfelek folyamatosan visszatérnek, ha erőforrás számukra vállalkozása. Mindig izgalmas tartalmat tegyen közzé, hogy érdeklődését megőrizze.
Érje el ügyfeleit ipari partnerségekkel
Az együttműködésen alapuló marketing népszerű és hatékony stratégia, amely segíthet az új lehetőségek felfedezésében és vállalkozásának magasabb szintre emelésében.
Ha új ügyfeleket szeretne elérni, akkor fontolóra kell vennie, hogy más építőipari vállalatokkal együttműködve közös projekteket hajtson végre. Pl; amennyiben Önnek egy tetőfedéssel foglalkozó vállalkozása van, érdemes a kapcsolatot felvennie pl; redőnyös, kőműves, burkoló, stb…
Egy ilyen lépés nemcsak kevesebb pénzbe kerülhet, hanem elképesztő eredményeket is hozhat, hatékonyan magas megtérülést mellett. Az alvállalkozókkal fenntartott egészséges kapcsolat elősegíti a hitelesség növelését, és olyan referenciákat szerezhet, amelyek végül tényleges üzleti tevékenységgé válhatnak.
Néhány projekt, amelyben az építőipari vállalatok együttműködhetnek, webes szemináriumokat, promóciós ajándékokat és egyéb különleges eseményeket tartalmaznak.
Az ilyen projektek révén a vállalat hozzáférhet a potenciális ügyfelek teljesen új csoportjához. Akkor is több figyelmet kap, amikor más vállalkozásokkal partnerként vesz részt a projektek során, ami hozzájárulhat a márka ismertségének növeléséhez.
Egy marketing ügynökséggel való együttműködés az egyik legjobb módja annak, hogy vonzóbbá váljon vállalkozása. Ügyeljen arra, hogy minőségi kapcsolatokat szerezzen, és erős kapcsolatokat alakítson ki építészekkel, kereskedelmi vállalkozókkal és fővállalkozókkal.
Vegyen részt a közösségben
Az építőipari vállalatok másik olcsó módja szolgáltatásaik értékesítésére és népszerűsítésére az, hogy bekapcsolódnak a közösségbe. Vagy segíthet egy rászoruló családnak, vagy önként jelentkezhet a környező közösség bizonyos eseményein.
A tevékenységtől függetlenül úgy dönt, hogy részt vesz benne, feltétlenül viseljen márka jelzéssel ellátott ruházatot, tárgyakat, és barátságosan lépjen kapcsolatba az emberekkel.
Ez a részvétel nagyban hozzájárul annak demonstrálásához, hogy törődik a közösséggel. A nagyobb közönség elérése érdekében a közösségi médiában is közzé kell tennie közösségi tevékenységeit. Végül a közösség úgy tekint majd vállalkozására, mint egy vállalatra, amely nem csupán a haszonszerzésben érdekelt.
Ami a közösségbe való bekapcsolódást illeti, számos ötlet fedezhető fel. Egy jótékonysági szervezet összefogása, a helyi iskolával való partnerség vagy a helyi sportcsapat vagy rendezvény szponzorálása segít megszerezni a szükséges expozíciót.
Az ilyen események nem csak jó sajtónak minősülnek, hanem inspirálják a fiatal gondolkodókat is, hogy csatlakozzanak az iparhoz. Fontos lenne időt szánni és meghatározni azokat a kérdéseket, amelyekben részt vehet. Ha olyan eseményeken vesz részt, amelyek sokat jelentenek a közösség számára, jobb lehetőségek nyílnak vállalkozásának népszerűsítésére és a potenciális ügyfelekkel való kapcsolattartásra.
Tegyen közzé friss tartalmat, videókat és fotókat
Weboldala az első kapcsolattartó pont a vállalkozás számára. Helyes használat esetén webhelye lehet az első számú értékesítője. A weboldalakat úgy tervezték, hogy akkor is hasznot termeljen, ha távol van, ezért kritikus fontosságú a professzionális webhely megléte.
Ahhoz azonban, hogy az ügyfelek felkeressék az Ön webhelyét, és folyamatosan visszatérjenek, kell ajánlania valamit, ami értékes számukra. A remek és friss tartalom elősegíti a webhely forgalmának elterjesztését és a leendő ügyfelek üzleti kapcsolatba lépését.
Építőipari vállalatként vezető iparági ismeretekkel rendelkező vállalkozásként szeretne megjelenni. Mint ilyen, meg kell győződnie arról, hogy blog tartalma érdekes és oktató jellegű. Például blogolhat az ipar legújabb trendjeiről.
Egyéb taktikák, amelyekre támaszkodhat, a videotartalom és a fényképek használata. Vállalkozása marketingje során rövid idő áll rendelkezésre a célközönség figyelmének felkeltésére. A vizuális tartalom elősegítheti a leendő ügyfelek érdeklődését.
Vegyen fel olyan videókat és fotókat, amelyek bemutatják projektjeit és márkáját a webhelyén, hogy növelje közönségét, és tájékoztassa az embereket a végzett munka minőségéről, eredményéről.
Vásárlói vélemények és ajánlások

Az építési projektek általában hatalmas beruházások, amelyek jelentős időt vesznek igénybe. Az ügyfelek mindig megbízható építőipari vállalatokkal akarnak foglalkozni, amelyek jó ár-érték arányt ígérnek.
A szájról szájra hatékony eszköz, amelyet az építőipari vállalatok felhasználhatnak arra, hogy a leendő ügyfelek kevésbé legyenek kétségesek. A vásárlói vélemények és ajánlások potenciális ügyfelek ezreit érhetik el, ezáltal nagyszerű lehetőség az eladás növelésére.
Véleményeket kérhet meglévő ügyfeleitől, amelyek elősegítik vállalkozásának népszerűsítését. Bár a pozitív vélemények az üzleti élet fő hajtóerejét jelentik, készen kell állnia a negatívak kezelésére is. A vállalkozás egy része magában foglalja a negatív vélemények időben történő megválaszolását, az aggodalmak és viták kezelésére.
Az időben érkező válaszok nagyszerű módja annak, hogy megmutassuk, hogy vállalata elkötelezett az ügyfelek igényei iránt, és elkötelezett az elégedettség biztosítása mellett.
Használja a többcsatornás marketinget
Az építőipari vállalatok más módon is értékesíthetik üzleti tevékenységüket és kapcsolatba léphetnek az ügyfelekkel. Az ügyfelek nagyon rövid idő alatt válthatnak egyik marketingcsatornáról a másikra. Például egy ügyfél, aki látja a bejegyzését a Facebookon, vagy meglátogathatja a webhelyét, hogy többet tudjon meg, vagy felhívhatja az irodáját mobiltelefonjával.
Annak érdekében, hogy az ügyfelek könnyen megtalálhassák és elérhessék Önt, több csatornán is jelen kell lennie. Ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy kihasználhassa a rendelkezésre álló számos lehetőséget.
A többcsatornás marketing használatához ismernie kell a rendelkezésre álló lehetőségeket. Ez ügyben érdemes egy marketingessel beszélnie. Néhány hatékony módszer az ügyfelek elérésére: SMS-marketing, kültéri reklám, valamint prospektusok és szórólapok nyomtatása, cikkek, interjúk készítése és publikálása.
A technológia segítségével magával ragadó és interaktív élményeket is létrehozhat. A mobil-első marketing stratégia elfogadása, ahol van egy mobilbarát webhelye, elősegíti vállalkozásának népszerűsítését.
Adjon ingyenes terméket
A legtöbb ügyfelet érdeklik azok a javaslatok, amelyekkel valamit ingyen szerezhetnek be. Valószínűleg azonosulnak olyan márkákkal is, amelyek ingyenességet adnak, és esetleg üzletet kötnek a márkákkal.
Attól függően, hogy miként választja ezt a marketingstratégiát, ez növeli a márka ismertségét és segít abban, hogy észre vegyék.
Pl;..Építőipari szakértőként dönthet úgy, hogy ingyen ad némi ismeretet. Készítsen néhány egyszerű YouTube-videót, amelyek útmutatást adnak az ügyfeleknek általános problémák megoldásához. Egy másik lehetőség arra készteti webhelye látogatóit, hogy iratkozzanak fel egy olyan hírlevelre, amely hasznos információkat kínál.
Egy informatív hírlevél növeli az ön iránti bizalmukat, és növeli annak valószínűségét, hogy hozzád fordulnak, amikor valami nagy tennivalóra van szükségük.
Tegye személyessé
Ma az embereket jobban érdekli, ha más emberekkel foglalkoznak, szemben a vállalkozásokkal. Mint ilyen, a vállalkozás személyes oldalának bemutatása tiszta képet ad jelenlegi és jövőbeni ügyfeleinek a csapatáról és a vállalat kultúrájáról. Óriási eredményeket hoznak.
Az egyik legjobb módja annak, hogy ügyfeleinek személyes élményt nyújtson, ha képeket mutat be a csapatáról, amikor a munkahelyen kívül tartózkodnak. Ez azt a benyomást kelti, hogy személyre szabott és megközelíthető a vállalkozása minden egyes személye.
Ezenkívül egészséges kapcsolatokat kell kiépítenie és fenntartania az ügyfelekkel. Az e-mailes marketing és a közösségi média elkötelezettsége nagyszerű módja a kapcsolatok fenntartásának az ügyfelekkel.
Végső gondolatok az építőipari vállalkozások marketingjéről
A marketing nem gyors megoldás az építőipari cég vagyonának megfordítására és azonnali siker elérésére. Ez egy hosszú távú szemléletet, következetességet és tartós erőfeszítéseket igénylő munka.
Létre kell hoznia egy marketing tervet, és ragaszkodnia kell a stratégiához a céljainak elérése érdekében. A marketing szakértőkkel való együttműködés biztosíthatja, hogy megfelelő piaci stratégiákat találjon ki, amelyek elősegítik vállalkozásának új szintre emelését.
A szakértők segítséget nyújtanak az előrehaladás mérésében és annak kiderítésében is, hogy mi működik és mi nem. Így tudni fogja, hogy jó úton jár-e, és meghatározza azokat a területeket, amelyeken változtatni vagy módosítani kell.
A Kreatív Inas hatékony és megfizethető marketing megoldásokat kínál, hogy vállalkozása kihasználhassa az építőiparban rendelkezésre álló lehetőségeket. Vegye fel velük a kapcsolatot még ma, ha többet szeretne megtudni, vagy igényli szolgáltatásaikat. www.kreativinas.hu
Mostanában olvasták