2020.nov.24.
Prémium minőségű palánták nagy mennyiségben a Krimzon Kft-nél
Idén sajnos több rossz hír is napvilágot látott a mezőgazdasággal kapcsolatban, és sajnos most sincs ez másképp.

Idáig csak „pletykáltak” róla, de mint kiderült, a pletykák igazak: a gazdálkodóknak bizony kukoricavetőmag-hiánnyal kell szembenézniük.
Azt egyelőre nem tudni pontosan, hogy ez mekkora mennyiséget jelent, de azt viszont szemmel láthatólag észre lehet venni, hogy a rendelkezésre álló kukorica nem elegendő. A pontos számot majd csak jövő év elején, vagyis 2021 január környékén fogják tudni megmondani, ugyanis akkor van vége az engedélyeztetési eljárásoknak.
Az idei év sok szempontból nem volt kedvező a kukoricavetőmagok számára, ebben az időjárás játszott a legnagyobb szerepet. És ezzel nem csak a hazai gazdák, termelők, mezőgazdasági szereplők szembesültek, a környező országokban is hasonló problémákkal küzdenek. A hiány a legnagyobb vetőmagot előállító országokban jelent meg, vagyis Romániában és Franciaországban és ez a probléma forrása nálunk és a környező országokban is.
Mivel idén nagyon kevés eső esett és nagy volt nyáron is a szárazság, azt becsülik a hozzáértők, hogy a termésátlag jóval elmarad az öt éves átlagtól. Az időjárás idén sok mindenkinek nem kedvezett, számos más területén a mezőgazdaságnak is arról számoltak be, hogy nem lett elegendő a termés.
Egyébként a mezőgazdaság számára a termeléssel kapcsolatban van egy nagyon jó megoldás itthon, ezt számos vállalat és mezőgazdasági szereplő „alkalmazza”. A Krimzon Kft. Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasággal foglalkozó vállalata, ez azt jelenti, hogy a mezőgazdasági gépek, zöldségek és gyümölcsök forgalmazásában ők a legismertebbek.
A cég még 1995-ben alakult, akkor még csak a zöldségek és gyümölcsök nagykereskedelmével foglalkoztak, viszont kibővítették pár évvel később a tevékenységi körüket, így aztán azóta már a mezőgazdasági és ipari gépek forgalmazásával is foglalkoznak. Náluk ugyanúgy lehet új és használt gépeket is venni.
De nem ez az egyetlen, ami miatt annyira szeretik a mezőgazdaságban dolgozók a céget. Ha ez mind nem lenne elég, a Krimzon Kft. még palánták forgalmazásával is foglalkozik, ők ugyanis a lengyel származású, Krason cég magyarországi hivatalos forgalmazói. Nagy tételben is lehet tőlük vásárolni, ezzel pedig rengeteg vállalat és gazdaság él, minden évben egyre jobban nő az eladások száma, és ez nem véletlen. A Krimzonnál mindenki csak és kizárólag kiváló minőségű palántákat vásárolhat, és ez nem csak duma. A Krason üvegházakban, nagyjából 11 hektáron neveli a szántóföldi zöldségpalántákat. A cég az évek alatt folyamatosan képes volt növekedni, kialakítottak egy stabil vásárlói kört, azonban a vásárlók száma még mindig évről évre nő. Most már a termelés náluk 14 hektáron működik.
A Krimzon Kft. pedig pontosan ezeket a palántákat forgalmazza itthon, amiket akár nagy tételben is meg lehet vásárolni, a cég garantálja a kiváló minőséget. Egyébként nem csak Magyarországon nőtt évről évre a kiszállított palánták száma, a Krason palántákat más országokban is szeretik, mint például Litvánia, Szlovákia, Észtország – csak hogy említsek párat.
A Krimzon Kft-nél pedig oltott palántákat is előállítanak (ilyen például a paradicsom és a paprika is), sőt, extra kínálat náluk, hogy a tálcás palántáknál, vagyis a káposztaféléknél kérhető a Phytodrip technológia is.
Érdemes felvenni a kapcsolatot a céggel, ha nagy mennyiségben szeretnél tőlük palántát rendelni. Vállalatok, gazdaságok, mezőgazdasági termelők számára nagyszerű választás a Krimzon Kft., mert bármire is legyen szükség, azt náluk mindenki megtalálja. Ráadásul jó áron, prémium minőségben. A pontos árakkal, mennyiséggel és a szállítással kapcsolatosan vedd fel velük a kapcsolatot, minden felmerülő kérdésre szívesen válaszolnak akár emailben, akár telefonon: +36 30 559 1552, office@krimzon.eu, www.krimzon.eu
Ha gazdaságot, üzemet, vállalkozást vezetsz, netalántán saját célra szeretnél nagy mennyiségben palántát rendelni, akkor válaszd a Krimzon Kft-t!
Ne várj a csodára, vedd a kezedbe az irányítást és próbáld ki a legjobb palántákat, amit a piacon kapni lehet!
2020.nov.24.
Manapság sokkal többet törődünk a felületek tisztításával, ilyen-olyan érthető okokból, pedig ez mindig is fontos volt, csak talán eddig nem esett annyi szó róla, mint mostanság.

A tisztaságot mindenki szereti, az ember alapvető igénye a tiszta, rendezett környezet, ezt abból is tudhatjuk, hogy egy kellemes illatú, tiszta levegőjű, fertőtlenített helyen mindenki jobban érzi magát, mint egy koszos és dohos helységben.
A takarításra és fertőtlenítésre számtalan módszer létezik, és ezek mind-mind különböző hatékonyságúak, és környezet tudatossági szempontból is eltérőek.
A klór tartalmú vegyszerek ugyan nagyon hatékonyak a különböző vírusokkal szemben, azonban csak kevesen vannak vele teljesen tisztában, hogy mennyire veszélyesek. A klór ugyan is nagy mennyiségben még belélegezve is mérgező, negatív élettani hatású szer, ami, ha bekerül a környezetbe, bizony komoly károkat tud okozni. Érdemes hát elgondolkodni, hogy milyen természetes alternatívákkal lehet ezt a szert kiváltani.
Már egyre inkább elterjednek a köztudatban a természetbarát takarítószerek, melyek sokszor hatékonyságukban egyáltalán nem maradnak el kémiai változatuktól. Az ecettel szemben például az egyetlen ellenérv az lehet, hogy kellemetlen a szaga, de ez a klórnál sincsen másképp, azonban rendkívül erős és jó vízkőoldó, természetes fertőtlenítő hatása is van. Ugyan ez elmondható a citromsavról, ami hatásában ugyan gyengébb az ecetnél, ugyan akkor jó az illata. És a szódabikarbóna hatásairól sem kell már ódákat zengenem, hiszen mindenki tudja, mennyire sokrétű a felhasználhatósága.
A leggyakrabban az tart vissza valakit a természetes alapú tisztítószerektől, hogy attól fél, nem tisztítanak vagy fertőtlenítenek ezek igazán hatékonyan. Nos, a tisztítással kapcsolatban, minden kétséget kizáróan állíthatjuk, hogy remek helyettesítői ezek a természetes alapú szerek a kemikáliáknak, a fertőtlenítésre pedig már van modern, mindenre kiterjedő, alapos, mégis környezetkímélő technológia.
A DR. Cleaner egy magyar fejlesztés, melynek használatával könnyedén elbúcsúzhatunk a vírusok, baktériumok és gombaspórák 99%-ától. Egy ködfátyol technológiáról van szó, mely során egy különleges gép segítségével a helység levegőjébe juttatják a fertőtlenítő ködöt, az ráül a helységben található minden felületre, behatol a legkisebb résekbe is, és miután elvégezte dolgát, szermaradvány nélkül elillan. A fertőtlenített tér szinte azonnal újra birtokba vehető, és nem kell félnünk, hogy egészségünkre az eljárás negatív hatással lenne.
Mivel a módszer (többek között) ANTSZ engedéllyel is rendelkezik, így bátran használható akár az otthonokban, autókban, üzletekben, kiállító termekben, irodákban, üzemekben, egészségügyi intézményekben, iskolákban, óvodákban, bölcsődékben, egészségügyi intézményekben…és a sort még sokáig lehetne folytatni.
És ami a legjobb az egészben, hogy ez a nagyszerű technológia szinte mindenki számára elérhető. Egyáltalán nem drága, megfizethető módszer, gyors és hatékony alternatíva az erős vegyszerek helyett.
Aki szeretné igénybe venni a szolgáltatást, nincs más dolga, mint meglátogatni a dr-cleaner.hu weboldalt, és időpontot egyeztetni az ott található elérhetőségeken. Az árak is megtalálhatóak a weboldalon, de bizonyos esetekben érdemes egyedi ajánlatot kérni.
Tehát most már láthatjuk, hogy mind a hatékony takarításra, mint a mindenre kiterjedő fertőtlenítésre is szuper környezetkímélő alternatívák állnak rendelkezésünkre. Ne terheljük hát tovább feleslegesen környezetünket, használjunk olyan vegyszereket, melyek ugyan olyan hatékonyak, mégis sokkal kevésbé szennyezőek. Ne féljünk ezeket kipróbálni, hiszen nincsen veszíteni valón.
Minden, a környezet egészségéért tett lépéssel mi emberek hosszú távon csak nyerhetünk!
2020.nov.24.
…a halál, meg az adó.”
Szóval jó könyvelőre mindenkinek szüksége van.
Ha azt gondolod, neked ugyan nincs szükséged könyvelőre, mert éppen nem vagy egyéni vállalkozó, nincs céged, az adóbevallásodat pedig úgyis elkészíti már a NAV, akkor te valószínűleg azzal sem vagy tisztában, hogy egy igazán jó könyvelő csökkentheti adó terheidet, tájékoztathat a neked járó kedvezményekről, segít betartani a pontos határidőket és szabályokat és figyelmeztet akkor is, ha valami nincsen rendben a dokumentációddal.

Sok mindennek kell belekerülnie egy adóbevallásba, amiről az átlagos emberek talán nem is tudnak, és jobb, ha tisztában vagy vele, hogy a NAV ugyan elkészíti az adóbevallást, de felelősséget már nem vállal érte. Ha a tartalma nem a valóságnak megfelelő, az nem az ő hibájuk, hanem a tiéd, hiszen ellenőrzési kötelezettséged van. Ha pedig nem stimmel, és te ezt nem jelzed, komoly büntetésekkel is szembe nézhetsz. A magánszemélyek esetén nagyjából ezekből a szempontokból tekintve hasznos egy jó könyvelési szakember, de a vállalkozók esetében a kérdés sokkal jelentősebb, és sokkal több is forog kockán.
Manapság igencsak divatos egyéni vállalkozásokat indítani, hiszen a kedvező adózási rendszereknek köszönhetően így viszonylag olcsónak is mondható ez a cég formátum.
Egy KATA adózó havonta pár tízezer forinttal meg is úszhatja a járulékfizetés kötelezettségét, függetlenül attól, hogy mennyi a bevétele. Persze, a havi 1 millió forintos álomhatárt nem lépheti túl a számlázással, de ez legyen a legkisebb baj, hiszen nagy bevétel esetén már nem is jelent akkora gondot kifizetni az adóterheket.
Egy KFT vagy Bt tulajdonost azonban sokkal több tennivaló és papírmunka terhel, mint egy egyéni vállalkozót. Itt már jóeséllyel alkalmazottak is vannak, akiknek a bérszámfejtését is el kell látni, és persze számos olyan szakmai információra van szükség a pontos könyvelési ügymenethez, amihez egy laikusnak szinte biztosan nincsen elég tudása. Egy jó könyvelő segíti a vállalkozás működését, tájékoztatja a vezetést a lehetőségekről, és megoldja az olyan felmerülő problémákat is, melyekkel csak egy szakmailag felkészült ember van tisztában.
A vállalkozás sikere tehát a könyvelő munkáján is múlik, hiszen, ha megfelelően tájékoztat a szakember, a vállalkozás tulajdonosa akár többszörös haszonra is szert tehet. Nem mindegy ugyan is, hogy tudjuk-e, pontosan mit és hogyan lehet elszámolni, elköltségelni, visszaigényelni és bevallani. Ha jó könyvelővel dolgozunk együtt, az megóvhat minket az esetleges felesleges befizetésektől, de a mulasztásokkal összefüggő büntetésektől is.
Sok vállalkozás nem engedheti meg magának, hogy saját, alkalmazotti jogviszonyú könyvelőt tartson fent.
Nekik a legjobb döntés egy külső cég megbízása, ahol az állandó alkalmazotténál jóval szolidabb megbízási díj ellenében látják el a szükséges feladatokat.
Az Adatax Group Kft magas színvonalon, körültekintően, de mégis ügyfélközpontú hozzáállással látja el feladatát, legyen szó akár kisebb, vagy éppen nagyobb vállalkozásról. Könnyű szerrel látják el az összes könyveléssel és bérszámfejtéssel kapcsolatos teendőt, miközben folyamatosan azt tartják szem előtt, hogy ügyfelük a törvényes kereteket abszolút nem túl lépve lehetőségeit maximálisan kihasználja.
11. kerületi irodájuk rendelkezésre áll, itt felkereshető, és személyesen is egyeztethet velük mindenki, aki a megbízásukat fontolgatja. Érdemes azonban mindenekelőtt a céget telefonon felkeresni, és a találkozóról időpontot egyeztetni: +36/70-413-5262
Ne bízd adóügyeidet a véletlenre, bízd inkább egy professzionális csapatra!
2020.nov.23.
Nem mindegy, hogy milyen fertőtlenítőt használsz!
Idén sajnos egy olyan helyzettel kell szembe néznie az egész világnak, amire talán senki sem gondolt volna.

Ez a helyzet mindenki életét megnehezíti, és sajnos még nem tudni, mikor lesz vége a rémálomnak.
Senkinek nem kell bemutatni a sztorit, mindenkit tudja, miről van szó: világjárvány söpör végig minden országban, és most igyekszik minden ország a saját határain belül kezelni a helyzetet.
Rengeteg olyan intézkedést hozott már idén itthon is a Parlament, amikről még álmodni sem mertünk volna, így sajnos a karantén, a home office, a pandémia lettek a leggyakrabban használt szavaink. És ha már a leggyakrabban használt szavaknál tartunk, akkor nézzük meg, mi is az, amit ma már napjában többször is használunk. Ez pedig a fertőtlenítőszer. A megfelelően választott fertőtlenítők pedig képesek a gombák, vírusok és baktériumok 99 százalékát elpusztítani. A piacon, az üzletekben rengeteg olyan kézfertőtlenítő és hasonló termékek találhatóak, amik nem igazán felelnek meg annak, aminek kellene.
A Dr. Cleaner fertőtlenítő permete azonban mindenhol használható, legyen szó az ingatlan különböző helyiségeiről, de lehet használni ugyanúgy az autókozmetikában, közintézményekben, ipari létesítményekben és az egészségügyben egyaránt. Ez egy előzetes tisztítást igénylő szer, ami tisztítás után használható, tulajdonképpen ez egy baktericid, virucid és fungicid hatású ködfátyol fertőtlenítő eljárást jelent. A ködfátyol technológia teszi lehetővé, hogy minimalizálni lehessen a baktériumok, gombák és vírusok általi szennyeződéseket, ezért is olyan hasznos és jó döntés használni ezt akár a munkahelyeden vagy a jármű utasterében, de mint mondtam, mindenhol használható.
Azt pedig ne felejtsük el, hogy ez egy Magyarországon gyártott fertőtlenítő! Nem összekeverendő az ózonos fertőtlenítő eljárással. Egy olyan hasznos termékről beszélünk, ami nem növényi alapanyagokból készült, ráadásul szagtalan és megöli a baktériumokat és a penészgombát is. Ez az eljárás ködfátyol formájában juttatja az anyagot a levegőbe, így képes a leghatékonyabban működni. Ezért is szeretik olyan sokan, magánszemély használhatja a Dr. Cleanert akár a járművében, ingatlanjában, illetve a cégek és vállalatok az ipari területekben, élelmiszeripari üzemekben és akár hűtőházakban is alkalmazhatják.
Hogy milyen érvek szólnak mellette?
Nos, nézzük csak, miért is érdemes a Dr. Cleaner fertőtlenítőt használni. A legfontosabb, hogy nem toxikus, így a felhasználása biztonságos, ráadásul azonnali eredményt nyújt anélkül, hogy bármilyen szermaradvány is képződne. Igazán széles a hatássprektuma, mint említettem, ez egy gomba, vírus és baktériumölő szer. A várakozási ideje az élelmezési és egészségügyi szektorokban nulla nap, tehát nem kell várni órákat vagy napokat a használata után. Emellett érdemes arra is gondolni, hogy magánszemélyként is ugyanúgy tudja bárki használni, ezért bátran ajánlom mindenkinek, aki szeretné végre jól és eredményesen fertőtleníteni a különböző helyiségeit. De a Dr. Cleaner tökéletes megoldást nyújt a vállalatok számára is, akik például a hűtőházaikat, tárolóikat vagy raktáraikat szeretné fertőtleníteni. Ez amúgy is kötelező minden vállalat számára, ami hasonló helyiségekkel rendelkezik.
Ha felmész a Dr. Cleaner weboldalára, akkor még egy videót is találsz a termékről, érdemes megnézni, itt meg is mutatják, hogyan használják. Csupán egy percet igényel a videó megnézése, ajánlom figyelmedbe! De egyébként egy részletes leírás is található a témával kapcsolatban a weboldalukon, ebből minden kiderül, amire kíváncsi vagy.
Ha szeretnél partnernek jelentkezni hozzájuk, azt is megteheted. A főoldalon, ha a „Partnernek jelentkezem” gombra kattintasz, akkor ki tudod tölteni az űrlapot az oldal alján, ami szükséges a jelentkezéshez. Rengeteg autókozmetikai cég, üzlet és takarító szolgálat tartozik az ügyfélkörükbe, így ha hasonlóval foglalkozol, lehet, hogy nem árt, ha élsz a lehetőséggel! Hogy mi kell ahhoz, hogy partner lehess, arról szintén az oldalon tudsz tájékozódni!
Ha bármivel kapcsolatban kérdésed merülne fel, a Kapcsolat fülre kattintva ki tudod tölteni az űrlapot és el tudod küldeni nekik a kérdésedet! De ha neked könnyebb, ezeken az elérhetőségeken eléred őket: +36 70 272 0997.
A nyitva tartásról tájékozódj az oldalukról! www.dr-cleaner.hu
2020.nov.23.
Az otthonteremtési támogatások eddig különösen azoknak kedveztek, akik nagy családban élnek, és új építésű ingatlanok vásárlásában gondolkodtak.

A CSOK kezdetben csupán az ilyen jellegű ingatlanok esetén volt elérhető, bár a későbbekben a szigorú feltételeket enyhítették.
Az újonnan bevezetett rendeletek azonban nagyban kedveznek majd a felújítandó ingatlanok piacának is, hiszen jövő évtől már nem csak ingatlan vásárlásra, de felújításra vagy több generációs kialakításra is igénybe vehetőek bizonyos támogatások.
A tervek szerint a családok lakásfelújítását is nagy mértékben támogatja majd az állam, ha gyermekek is élnek a családban, valamint a CSOK-ot kiterjesztik a két, vagy akár több generációs bővítésekre is, ami nagy könnyebbség lehet a kisebb tőkével rendelkező családoknak.
A baba váró hitel ugyan remek alternatíva a fiatal házasoknak, ugyanakkor akik már nagyobb gyermekeket nevelnek, és nem terveznek családbővítést, nem vehetik igénybe a kedvező könnyítéseket. Ugyanakkor az új támogatásoknál akár a felnőtt gyermekek után is élhetnek kedvezményekkel a szülők, feltéve, ha azok velük egy háztartásban élnek.
A felújítandó ingatlanok nagy előnye, hogy jóval kedvezőbb áron juthatunk hozzájuk, mint az új építésű vagy újszerű társaikhoz. De számolnunk kell a kockázattal is, hiszen egy régi házban sok olyan, előre nem látható hibaforrás is előfordulhat, melyeknek kijavítása sok pénzbe is kerülhet.
A burkolatok cseréje, és néhány fal áthelyezése csak a jéghegy csúcsa, mikor felújításról van szó, de gond lehet akár a vezetékekkel, a csövekkel, a szerkezettel, vagy éppen a tetővel is, és ezek mind elég zsebbe nyúlós tételek, ha javításra vagy cserére van szükség. Azonban, ha sikerül találnunk egy jó ajánlatot, egy olyan felújítandó ingatlant, melyben nagy a perspektíva, hogy kivitelezzük személyes igényeinket, akár jobban is járhatunk anyagilag vele, mint egy új építésűvel. Csak jó sok fantáziára, és megfontolt költségvetésre van szükség, hogy előre átlássuk teendőinket, valamint hogy ki tudjuk számolni, milyen mértékű befektetésre lesz szükség, hogy kivitelezzük a szükséges munkálatokat.
A lényeg az, hogy ha nem vagyunk jártasak a témában, válasszunk magunk mellé kompetens, megbízható segítséget!
Olyan szakembert, akinek van rálátása, sok a tapasztalata, és becsületesen tájékoztat minket a paraméterektől.
Egy ilyen helyzetben rendkívül jól jöhet egy szakértő ingatlanos, aki végig segíthet bennünket az ingatlanvásárlás folyamatán. Sokan nem is tudják, hogy nem csak akkor érdemes egy szakembert felkeresni, ha ingatlant akarunk értékesíteni, de akkor is, ha venni szeretnénk. Így juthatunk hozzá a legjobb ajánlatokhoz, és így a legnagyobb az esélye, hogy rövid időn belül megtaláljuk az elképzeléseinken megfelelő házat vagy lakást.
Ha a fővárosban készülünk ingatlant venni, az egyik legjobb választás a Homexpress csapata, mely nem csak fiatalos lelkesedéssel, de nagy szakértelemmel is rendelkezik, így hathatós segítséget nyújt ügyfeleinek. Velük mindenki megtalálja, amit keres, hiszen szakértő módon kapcsolják össze a keresletet az aktuális kínálattal.
Budapest számos kerületében megtalálhatjuk kirendeltségüket, kereshetjük őket e-mailben, telefonon, vagy a weboldalukon található űrlap segítségével.
Egy ingatlan megvásárlása rendkívül komoly döntés és nagy befektetés, és ha felújítandó ingatlanban gondolkodunk, sok a veszély forrás is, így jobban tesszük, ha segítséget kérünk. Így minimalizálhatjuk legjobban a kockázatot, és érezhetjük magunkat a legnagyobb biztonságban! Éljünk hát a lehetőséggel, és ha már megtehetjük, válasszuk a piacon a legjobbat! Centrumban az otthon. Homexpress.
Mostanában olvasták